fejléééc

2014. február 20., csütörtök

TEREP/MUNKA





TEREP/MUNKA címmel megrendezésre került az Antropomorf Társadalomtudományi Műhely első hivatalos és szakmai rendezvénye.



(Előadók és részvevők; Fotó: Fliegauf Katalin)

A rendezvény célja, hogy az elsőéves hallgató társainkat jobban megismertessük, főleg a gyakorlati oldaláról, az antropológiai eszköztár legalapvetőbbjével a terepmunkával
[terepmunka: olyan átfogó munkafolyamat, mely során a kutató hosszabb időn keresztül figyeli meg a kiválasztott közösség viszonyrendszereit, eközben különböző adatgyűjtési metódusokat használva térképezi fel a különféle kategóriákat, szokásokat, hagyományokat, viselkedésformákat, stb. Ilyen például a kérdőív, az interjú és a mentális térképezés.]



Az intézetünk március elején az edelényi kistérségbe szervez csoportos terepgyakorlatot és kérdőíves kutatást, így az elsőéves hallgatók először kerülnek igazán mély vízbe (a vizsgaidőszakot leszámítva). A TEREP/MUNKA egy kötetlen beszélgetés volt: Kind Nikolett vezetésével, Balogh Zsolt és Edelmayer Zsolt segédletével arról, hogy milyen gyakorlati tippek és trükkök segíthetik a fiatal társadalomtudósokat, terepmunkásokat. 
Szót ejtettünk a felkészülésről, előkészületekről, szükséges felszerelésekről, arról, hogy hogyan lehet bejutni a terepre, hogyan is kell konkrét embereket "kifaggatni", elmondatni velük a számunkra releváns információkat, vagy hogy hogyan szűrjük ki egy összefüggőbb narratívából azokat. Kitértünk arra, hogy hogyan lehet interjú alanyokat találni, kulcsadatközlőt, segítőt, kísérőt, hogyan lehet olyan szituációt teremteni, hogy a megkérdezett megnyíljon, megbízzon a kutatóban, rábízza a tudását. Beszélgettünk arról is, hogy hogyan lehet a kérdőíves adatfelvételnél is előforduló kínos kérdésekre (gender, pénzügyek, szexuális orientáció, stb.) választ kapni. Hangsúlyos részt tett ki az előítéletek eloszlatása is, mely sokakban él a marginalizálódó, pauperizálódott rétegekkel szemben.  Az egész rendezvény célja az volt, hogy olyan kérdések és ezekre válaszul olyan gyakorlati tapasztalatok hangozhassanak el, amikre a tanórák keretén belül nem kerül sor. 

Ezúton is köszönjük a résztvevőknek az aktivitásukat, a közreműködőknek a munkájukat!