fejléééc

2016. szeptember 11., vasárnap

Ma[G]avatás




Hogyan is kezdődött?

Ahogy kis gólyaként megérkeztem a Miskolci Egyetemre nagy lelkesedéssel vetettem be magamat a selmecbányai hagyományőrzésbe, ahol rögtön az első oktatáson kaptam egy olyan feladatot egy végzős antropológus Firmától, hogy írjak esszét az Antropológus Gavatásról. (Ennek eredménye itt olvasható.)
Már az interjúk alapján beleszerettem a Gavatásba, és el is határoztam, hogy újjáélesztem, de ezúttal olyan formában, hogy semmi köze ne legyen a selmeci hagyományőrzéshez. Így szaktársam, Pomázi Szonja aljas A szivárvány elbújhat mögöttem segítségével nekiálltam módszeresen kigyomlálni a selmeci hagyományokra emlékeztető elemeket és új ötletekkel tarkítani a mi Gavatásunkat.
Kihívást jelentett még az is, hogy minket elsősöket, nem volt ki gavasson, mert senki nem volt már gavatva az intézetben. Így elterveztük, hogy ebben az évben először magunkat fogjuk gavatni, tehát magavatunk.
Az eseményre végül 2016. március 22-én került sor a Liget sörözőben. A színes ruha kötelező volt, plusz mindenki hozott magával egy debilindexet (bármilyen tárgyat, amit lehetett indexnek használni - volt fénykép, söröskorsó, harisnyás doboz). Érkezéskor mindenkit egy titokzatos választás elé állítottunk, hogy kulturális, vizuális vagy alkalmazott, és a válaszától függően kapott egy ajándékfelest. Majd a csapatok összeálltával indulhattak is a próbatételek: logikai kvíz, betűfestés/dekupázs, zenealkotás kacatokból, szoborkészítés ruhadarabokból. Mikor mindenki átment az összes próbatételen, megkezdődött a Törzsalapítás. A tanárok, az elsősök és a felsőbb évesek alkottak egy-egy törzset. Megbeszélték a törzs nevét, totemállatát, a hivatalos köszöntést, majd egyesével mindenkinek az aljas nevét, ezután együtt elmondtuk az Esküt.
Ekkor kellett rájönnöm, hogy több mindent terveztem, mint amennyi az időbe belefért, így ettől a ponttól szabadon folyt tovább a jókedv és az alkohol, az ötleteimet pedig megtartottam az elkövetkező évekre.

A visszajelzések nagyon jók voltak, mindenki jól érezte magát, sokan dicsérték, hogy elsőéves létünkre így össze tudtunk hozni az embereket, és bíztattak a folytatásra, amit meg is ígértem. Rengeteget kaptam az intézettől, és most, hogy a megszűntetés ellen küzd, még inkább úgy érzem, bele kell adnom apai-anyait, hátha a lelkesedésemből ragad át másra is, és együtt kihúzhatjuk a kátyúból a magyarországi antropológia oktatást. 

Mucsi Eszter aljas Az antropológia védőszentje